


Jelenleg mint városlakó oly szerencsében van részem, hogy a postaládánk tele van szórólappal, újságpapírral, magazinnal. Mindezekből nagyon klassz kosarakat, kaspókat, stb. lehet fonni.
Alapanyag:
Nekem legjobban a hagyományos napilapok váltak be. Függőlegesen kb. 10 cm széles csíkot vágok le a széléből, és úgy sodrom össze egy hurkapálcán, hogy a szélére kerüljön az újság fehér margója. Így egy fehér pálcikát kapok, és igazán egyszerű, visszafogott tárgyakat lehet belőle alkotni.
Ha színeset szeretnénk, akkor két lehetőségünk van: a színes magazinok, vagy a festés. A pálcikákat össze is lapíthatjuk, vagy hurkapálcás sodrás helyett hajtogathatunk is.
Festés:
Lehet a csíkok margóját előrefesteni, vagy a felsodrott pálcikákat még a fonás előtt, vagy akár a fonás után. Természetesen csak természetes festőanyagot használok, eddig a következő árnyalatokat hoztam ki:
Kékes-lilás: a feketeszedret kevés vízzel rövid ideig felfőzöm. A lével festek, ha elfogy, újra felfőzöm egy kevés vízzel. Hűtőben sokáig eláll.
Barnás: szelídgesztenye főzésekor visszamaradt lé.
Rózsaszínes: cékladarabkák vízben főzve.
Zöldes: (zöld) diólevélfőzet.
Most a vörös- és lilahagyma héját gyűjtöm, majd beszámolok a fejleményekről. Biztos jó lesz, húsvétkor is ezt használom a tojásfestéshez.
Kevés ecetet adjunk a főzethez, ezzel tudjuk stabilizálni a színt.
Különböző papírokat ugyanaz a festőanyag különböző színűre fest, így érdemes kísérletezni, és azonos újságokat használni egy tárgyhoz, vagy éppenséggel kihasználni a különbözőséget, és a hasonló árnyalatokat kombinálni.
Ragasztóanyag:
Csiriz, melyet a pálcika sodrásakor, illetve a pálcikák összeillesztésekor használok. Egyszerre kb. 1 dl vizet és 1 evőkanál lisztet folyamatos keverés mellett csomómentesre (vagy, ha úgy sikerül, csomósra :) ) főzök. Minél sűrűbb, annál jobb, főleg, ha vékony papírral dolgozunk, mert különben átázhat a papír, a pálcika feltekerésekor pedig ráragadhat a hurkapálcára. Próbáltam többféle liszttel, ami épp itthon volt, így teljes kiőrlésű búzaliszttel, teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszttel, zabliszttel (zabpelyhet házimalommal, esetleg kávédarálóval megőrölünk). Mindegyik jó! Talán a zabliszt a legjobb, mert az egyébként is ragadós, nyákos. Fehér, illetve világos, egyszínű pálcikákhoz azonban szerencsésebb fehér finomlisztből készíteni a csirizt.
Munkamenet:
A legjobban bevált módszerem - miután már a létező összes variációját kipróbáltam a részfeladatok sorrendjének - az, hogy a sodrás után egyből fonok, ilyenkor a pálcikák még nedvesek, így a kanyarokban, csavarásokban, stb. finomabban hajlanak, mert a csirizzel összeragasztott pálcikák száradást követően nagyon merevvé képesek válni! Csak a tartószálakat készítem el előre, hogy azok stabilan álljanak, majd a munkamenet végén, a szegésnél kissé átnedvesítem csirizzel. A kevés hajlítást igénylő technikák és formák esetén előre legyártott és megszáradt pálcikákat lehet vezetőszálként is használni, különösen a vékonyabbakat!

Néhány link, mely további segítséget és ötletet adhat a papírfonáshoz:
http://picasaweb.google.com
http://picasaweb.google.com
Az ökofaluban majd papírfonás helyett lesz a hagyományos alapanyagokkal történő kosárfonás, és a kenyérsütő kemencének a vázát is lehet majd a vesszőkből összefonni.
Az első természetes alapanyagból készült kosárkám.
>> További képek, leírások a papírfonásról, kosárfonásról
<< Vissza: Hulladékkezelés a konyában-ra