03. Egyéb ökofalu kezdemények
Ökofalvakat bemutató sorozatunkban olyan "élő falvakat" mutatunk be, ahol megindították a falu átalakulását az ökológikus, természetközeli élet irányába.
Majd 2 ökológiai bemutatóhelyek is találhattok. (Bár ezek nem ökofalvak, de sok helyen felsorolják az ökofalvak között, s csak a tisztánlátás miatt szerepelnek itt.)
Az Egyéb ökofalu kezdemények térkép nagyban
2. Nagyszékely
3. Szőlősardó
Kedves Társaim!
Hívlak benneteket a falvainkba. Nem öko-, bio-, és más hasonló falvakba, hanem a valódi, ma is élőbe, ahol több száz éven át minden működött. Önálló és önellátó volt. Ha akkor lehetett, lehet ezt ma is! Kistelepüléseink lélekszáma egyre kevesebb. A városokban a megélhetés egyre nehezebb. A fedél a fejünk felett egyre bizonytalanabb.
Vigyünk életet a falvakba!
Kezdjünk dolgozni, termelni. Mindenkire szükség van. Dolgos, szorgos kezekre: paraszti gazdálkodók, hentes-mészáros, pék,tejesember, gyógynövény- és gyümölcsfeldolgozó (aszaló és füvesasszony), szabó, cserzővarga, csizmadia, tímár, szűcs, takács, nemez-és posztókészítő, kalapos, kovács(ok), bognár (kocsikészítő), kádár, asztalos, ács-tetőfedő, kőműves, építőmester, vályogvető és téglaégető, fazekas, szíjgyártó, kötélverő, borbély, csont-fafaragó,hímző-paszományos, gombkötő, gyapjú-fonalkészítő, szövő, fonó,gyertyaöntő, mécskészítő, serfőző, pálinka-és szeszfőzdés, üvegműves, kosár-és gyékényfonó, szappanfőző, halász – vadász – madarász, mész-szénégető, favágó, fakereskedő, fűrészes, csordás, kondás, szekerész (fuvaros), ötvös (rézműves, ónkészítő), szatócs, suszter, kocsmáros, jegyző, kisbíró, orvos, állatorvos, tanító(k), óvónő(k), csendőrök, pap, postamester, fogadós (szállás-étkeztetés), szakács, pincér, konyhai személyzet, zenészek, kocsisok, lovászok.
Az első bárkafalu helye Szőlősardó, Borsod megye.
Ha, már tudod, hogy ott a helyed, jelentkezz!
Ha tudni szeretnéd, hogy képes vagy-e, egy merőben más, új életformára, biztosítjuk a lehetőséget, hogy kipróbáld magad. Munka van! S ha munka van, akkor van megélhetés is!
Halld hívó szavunk! Szeretettel várunk: Szabados Csaba
Hurai Ági
Szőlősardó
Telefon: 06305153501 06706234172
Villámposta: szagacs(kukac)gmail(pont)com hapeduo(kukac)gmail(pont)com
4. Szanticska
Szanticska életben maradásának vannak esélyei, hiszen a falu az elmaradott, többszörösen hátrányos helyzetű térség kiemelkedő értékű települése, példa lehet arra, hogy egy teljes kihalásra és lepusztulásra ítélt falu is képes lehet talpra állni. Bár a település egyszer már elnéptelenedett és most is csak pár ember lakja, nem fejeződött be a falu megújulásáért való küzdelem.
A falu közelében nincs ipari tevékenység, igazi természeti környezet és csodálatos madárvilág fogadja az ide érkezőt. Itt igazi csend van és olyan tiszta a levegő, hogy esténként sokkal több csillag látható, mint a városokból
forrás, további részletek: www.szanticska.hu
5. Óballa
Óballai Alkotóház - Óballáért, Törökszentmiklós és Kistérsége Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület
A faluban kis méretének köszönhetően fennmaradt az élő közösség, lakói ismerik és segítik egymást. Földrajzi adottságai folytán (zsáktelepülés) átmenő forgalom nincs, ezért a közösség aránylag zárt. A faluban élők jobbára mezőgazdasággal foglalkoznak, ezért a természethez való alkalmazkodás, az együttműködés, a természettel való egység ősi tudása még jelen van.
Szükséges, hogy az élhetőbb környezet létrejöttéért az ott élők megtalálják saját erőforrásaikat, saját identitásukat, értékeiket felismerjék, felvállalják és képviseljék, s nem utolsó sorban csökkentsék a döntéshozó rendszerektől való gépies függést.
forrás, további részletek: www.oballaert.hu
6. Salföld
Salföld Élni Akar Közhasznú Alapítvány
Káli Medence Környezetvédelmi Társaság
www.kalihirado.hu
7. Hosszúhetény
Vay:
Hát a Zengőnél a Honvédelmi Minisztérium generálta, amikor az egyik lakossági „tájékoztatásnak“ nevezett gyűlésen közölte, hogy „ez már le van játszva“ és, hogy „lehet egy tiltakozás jó közösségformáló erő, de semmi több“. A helyiek azt mondták amúgy erre, hogy ez volt a HM egyetlen igaz kijelentése. Hosszúhetény most már ott tart, hogy óriásplakát-mentes település akar lenni, és GMO (genetikailag módostott organizmus –szerk.) -mentes övezet, új fasort akar, és bekapcsolódik a HUMUSZ Tájsebészet kampányába.
forrás: www.vedegylet.hu
8. Rád - Kis-hegyi Autonóm Ökolakópark
Az ökolakópark üzleti vállalkozásként indult. Eddig még nem épült fel, a közeljövőben valószínűleg nem is fog. :(
2002. ápr. 25. 6:42
Vác tőszomszédságában, a Pest megyei Rád községben építik fel Magyarország első ökofaluját.
Az 1500-as lélekszámú kisközség dombján elkészülő lakópark házai természetes alapanyagokból készülnek, a telep saját energiaellátó rendszerrel, napkollektorokkal rendelkezik majd, és gyökérzónás szennyvíztisztást alkalmaz. Helyben állítják elő az elektromos áramot, és a környékbeli erdőkből nyerik a tűzi fát. A kivitelezési munkálatok az idén nyáron kezdődnek el, és a jövő év második felében fejeződnek be.
...
Kosztyán Kálmán polgármester elmondta, hogy a falu számára fontos, hogy az ökofalu felépítése után a beruházó valószínűleg újabb területet vesz majd az önkormányzattól, ahol beindulhat a biogazdálkodás is. VALKÓ BÉLA 2002.04.25.
Magyar Mezőgazdaság 2002/17.sz.
forrás, további részletek: www.greenfo.hu
2004. november 6.
Két és fél éve azt írtuk, hogy ha minden jól megy, az ország első ökoházcsoportja 2003 végére a Pest megyei Rád községben épül meg. A valóság azonban nem egészen ez lett. Kosztyán Kálmán, a település polgármestere lapunknak elmondta, a közművek már elkészültek, de az építési engedélyt alig egy hónappal ezelőtt adta ki a hatóság. Valószínűleg az építkezés csak jövőre kezdődik.
forrás, további részletek: www.nol.hu
2006. február 4. 01:00
A KÖR Építészstúdió huszonkét lakásos, autonóm ökolakóparkot is tervezett Rád községben, ám a favázas, vályogfalas, nagymértékben hőszigetelt épületekre még nem elegendő a kereslet, ezért a beruházás indítása csúszik.
forrás: www.mno.hu
9. Somogydöröcske
Fészer - Többfunkciós Képzőközpont és Diákfalu
erdei iskola, tábor, lovasfalu
www.somogyifeszer.hu
10. Poroszló
Tisza-tavi Ökoturisztikai tanösvény és Ökocentrum
www.poroszlo.hu
Évi 200 ezer látogatóra számítanak évente.
forrás, további részletek: www.heol.hu
11. Hét
forrás: www.jno.hu
12. Bátor
banyatanya.blogger.hu
forrás: www.jno.hu
13. Kács
www.eletfa-kert.gportal.hu
A Visszatérő Ösvény Természetbarát Egyesület a Norvég Civil Támogatási Alaptól támogatást nyert. A projekt megvalósulási helyszíne Kács, egy Bükk lábánál fekvő település.
A projekt keretein belül itt egy fenntartható életmódot képviselő és bemutató minta-ház és szállás-ház jön majd létre, melynek energiafelhasználása: melegvíz napkollektorral nyerve, esővíz gyűjtése a ház vízellátásának egy részére és öntözésre, a szennyvízelvezetés nádgyökérzónás rendszerrel megoldva, az áramszükséglet napelemmel biztosítva, fűtése tömegkályhával megoldva. A ház mellett permakultúrás konyha- és gyógynövénykertet hozunk létre, és a kisgazdaság szerves részeként háztáji állatok foglalják majd el helyeiket (baromfiudvar, 2 tejelő kecske). ... A projekt része még a helyi közösségi élet megerősítése hagyományőrző esteken keresztü és más szimpatizáns civil szervezetekkel, hasonló kezdeményezésekkel való kapcsolatháló és együttműködés erősítése....
A projekt része még a helyi közösségi élet megerősítése hagyományőrző esteken keresztü és más szimpatizáns civil szervezetekkel, hasonló kezdeményezésekkel való kapcsolatháló és együttműködés erősítése.
A felsorolás természetesen nem teljes.
Ha ismersz olyan ökologikusan szerveződő falvakat, településeket, ahol az ökologikus életmód felé inultak el, írd meg!
okofaluszervezo(kukac)gmail(pont)com
Következő: 04. Aktív ökofalu szerveződések